GYIK - Gyakran Ismételt Kérdések

Regisztrációval kapcsolatos kérdések

Regisztráltam, de nem kaptam meg a belépési kódokat.

A belépési kódokat regisztráláskor automatikusan küldi a megadott e-mail címre rendszerünk. Előfordulhat, hogy a levelezőrendszerének a spam-szűrője szigorúbbra van állítva, ezért a spamek (levélszemét) közé érkezett. Ha ott sem találja, akkor az e-mail címét elírta regisztráláskor. Ez esetben ismételje meg a regisztrációt.

lap teteje

Mennyi ideig tart a regisztrációs adatok ellenőrzése?

Az elérhetőségi adatokat legkésőbb a teljes szintű regisztrációt követő munkanapon ellenőrizzük.

lap teteje

Megkaptam a belépési kódokat, mégsem tudok belépni.

Belépési nevét és jelszavát pontosan írja be az adott mezőkbe, ügyelve a kis- és nagybetűkre, mert csak így tud bejelentkezni. A jelszó bemásolásakor szokott előfordulni, hogy véletlenül még egy szóköz is ott marad a szó végén és emiatt nem tud belépni. Törölje a pluszkaraktert, még akkor is, ha az csak egy szóköz és próbálkozzon újra a belépéssel.

lap teteje

Hogyan tudom a jelszavamat módosítani?

Az első bejelentkezést követően az „Profilom” menüben tudja az adatait megváltoztatni.

lap teteje

Hogyan tudom a bejelentkezési nevemet, e-mail címemet módosítani?

Belépési nevét bejelentkezést követően a "Profilom" menüben tudja megváltoztatni.

A megjelenő űrlapon módosítsa a régi belépési nevét az újra. A belépési neve ne tartalmazzon ékezetes betűket, ill. szóközt. Sikeres módosítást követően a legközelebbi bejelentkezéskor rendszerünk már az új belépési nevét fogja elfogadni.

E-mail címét bejelentkezést követően a "Profilom" menüben tudja megváltoztatni.

A megjelenő űrlapon módosítsa a régi e-mailcímét az újra, majd kattintson a Módosítás gombra. Ekkor az újonnan megadott e-mail címére küldünk egy levelet, a levélben található linkre kattintva aktiválhatja az új e-mail címét.

lap teteje

Elfelejtettem a jelszavamat. Mit tegyek?

Kattintson az „Elfelejtette jelszavát” gombra és a regisztrációban megadott e-mail címére automatikusan elküldjük a belépési kódjait, amit néhány percen belül meg fog kapni.

lap teteje

Miért kell regisztrációnál a postázási címemet és a telefonszámomat is megadni ?

Miután a regisztráció és a részvétel a liciteken ingyenes ez a minimális feltétele, hogy valaki bekapcsolódjon az árverésbe. Amikor valaki megnyer egy licitet, akkor a képernyőn és e-mailben is értesítést kap, majd kiválaszthatja a neki leginkább megfelelő fizetési módot. Amennyiben postai utánvétes fizetési módot választ, a regisztrációkor megadott postázási címre kerül elküldésre az a hitelesítő kód, mellyel le tudja tölteni és érvényesíteni tudja üdülési kuponját.

Aki nem adja meg a telefonszámát, vagy a pontos címét, nem vehet részt a liciten !

lap teteje

Hogyan tudom törölni a regisztrációmat?

A „kapcsolatfelvétel” gombon keresztül adja meg a regisztrációban megadott e-mail címét, majd a szövegblokkba írja be: regisztráció törlése.
Amennyiben nincs folyamatban lévő fizetendő tétele a liciten, a regisztráció töröltethető.

lap teteje

Elégedett a válasszal?    

Licitálással kapcsolatos kérdések

Hogyan érdemes licitálni?

Először nézze végig teljes ajánlatunkat !
Ha egy vagy akár több ajánlatunk is megtetszett, nyugodtan licitálhat rá.
Kattintson rá a képre, és olvassa el részletesen, hogy mit tartalmaz a programcsomag.
Ha úgy dönt, hogy erre szeretne licitálni, akkor jobb oldalon megteheti az „MEGADOM” gombra kattintással !
Alap esetben automatikusan 5.00 Euroval tud emelni, de kívánságának megfelelően ennél magasabb tétet is be tud állítani a legördítőnyíl segítségével. Így annál biztosabb, hogy Öné lehet a kiválasztott üdülés.
Ha már korábban emelt tétet egy vagy több programajánlatnál, akkor a Folyamatban lévő licitek oldalán annál az ajánlatnál egy-egy mosolyt is fog látni.

lap teteje

A Folyamatban lévő licitek oldalán a kis képek alatt mit jelentenek azok a kis ikonok?

Piros négyzetben ÜCS felirat: Ezt a tételt üdülési csekkel is fizetheti.
Rózsaszínű malacpersely: Ezeknél a tételeknél felhasználhatja a korábban gyűjtött, vagy kapott vásárlási engedményeit is.
Szem
: ezt az ajánlatot korábban már megtekintette
Mosolygós arcocska: erre az ajánlatra licitált
Csillag: ezt az ajánlatot a "Kívánságaim" mappában is figyelemmel kíséri.

lap teteje

Mit jelent a rózsaszín malacpersely?

Korábban gyűjtött vagy kapott vásárlási engedményeit, a rózsaszín malacpersellyel jelzett licitek azonnali áron történő vásárlásakor tudja felhasználni.

Ha egy malacperselyes licitet azonnali áron megvásárol, akkor a licit vételárának végösszegéből az engedmény levonásra kerül, így az üdülést az engedménnyel csökkentett összegért megvásárolhatja. Az engedménnyel csökkentett kedvezményes vételárat minden esetben feltüntetjük a licit leírásában, az Azonnal megveszem gomb alatt.

Engedményei nyilvántartását a -Profilom- menüpontban láthatja a bejelentkezést követően.

FONTOS! Mielőtt egy ajánlatnál az -azonnal megveszem- opciót választja, győződjön meg róla, hogy az adott programcsomag malacperselyes-e, azaz fel tudja használni a kedvezményeit, mert utólagos reklamációt nem fogadunk el.
Az engedmény készpénzre nem váltható.

lap teteje

Mit jelent az "Azonnal megveszem" gomb?

Ezen az áron a piaci árnál olcsóbban, azonnal megvásárolható az adott szállás-és vendéglátóhely szóban forgó ajánlata, licitálás nélkül, a licit lejárata előtt.
Azonnali vásárlás esetén a legtöbb programajánlat plusz szolgáltatásokkal is kiegészül.

lap teteje

Az Azonnal megveszem gomb miért nem látható mindegyik licitnél?

Amikor a liciten kínált ár már csak két emeléssel alacsonyabb az Azonnali árnál akkor az Azonnali megvásárlás lehetősége megszűnik, ez a gomb eltűnik.
Ezután már csak a liciten versenyezve a licit zárásakor a vezető tétet kínáló olvasó tudja elvinni az adott üdülést. Aki az Azonnali áron is szívesen megvásárolná az adott tételt ne várakozzon sokáig, mert ha már eltűnt ez a lehetőség, könnyen előfordul, hogy a liciten kínált vételár végül magasabbra is felmegy, mint a meghirdetett Azonnali ár.

lap teteje

Az azonnal megveszem ár a teljes programcsomagra vonatkozik vagy személyenként értendő?

Az „azonnal megveszem” ár - és a nyertes tét is – mindig az adott licit leírásában bemutatott teljes programcsomagra vonatkozik.

A licitálás lényege, hogy azért az árért veheti igénybe a programcsomagban leírt szolgáltatásokat, amennyiért leütötte. Ezen az összegen felül (ha nem szerepel egyéb fizetendő tétel a programcsomag leírásában) csak az idegenforgalmi adót kell fizetni a
szálláshelyen.

lap teteje

Jelenleg Én vezetem az egyik licitet, de amikor tétet emeltem, akkor a MEGADOM gomb eltűnt. Csak Én nem látom vagy más sem tud licitálni az ajánlatra?

Ha Ön tétet emel, akkor Önnél az "MEGADOM" gomb eltűnik, helyette a "Licitálás sikeresen megtörtént!" feliratot látja egészen addig, amíg valaki többet nem kínál a programcsomagért.

Rendszerünk nem engedi, hogy saját maga fölé licitáljon az Olvasó.

Ha valaki Ön fölé licitál, akkor az első frissítés alkalmával az "MEGADOM" gomb ismét megjelenik Önnél és újra licitálhat.

A tétek listája csak percenként frissül automatikusan. A licit zárás közeledtével kattintson gyakrabban lent az oldalfrissítés feliratra, hogy a legfrissebb tétet is lássa.

lap teteje

Milyen időközönként jelennek meg újabb utazási lehetőségek?

Átlagosan 200-250 féle üdülés látható egyszerre a liciten. Naponta 30-60 licit zárul és legalább ennyi újat is indítunk.

lap teteje

Ha egy ajánlat 2 vendég részére szól, akkor gyermeket vihetünk?

Általában felár ellenében a szálláshelyek fogadnak gyermeket szülőkkel egy szobában (ha a licit leírásának szövegében benne van, akkor természetesen térítésmenetesen is).
Amennyiben egy adott licit leírásában nem szerepelne a gyermekkedvezmény, ill gyermekek elhelyezési lehetősége, javasoljuk, hogy mielőtt tétet emel, a licit leírásában szereplő galéria felett a További információkra kattintva az "érdeklődés" gombon keresztül vegye fel a szálláshellyel a kapcsolatot és ők közvetlenül válaszolnak majd Önnek e-mailben a gyermekkedvezményekkel kapcsolatos kérdésekre.

lap teteje

Mennyi ideig használható fel a kupon?

A kuponok felhasználhatósági idejét minden esetben feltüntetjük a licit leírásában. Ezen az érvényességi időtartamon belül a kupon a licit leírásban feltüntetett külön időpontok és az az államilag elismert ünnepi időszakok kivételével bármikor felhasználható , a szálláshellyel történt időpont egyeztetést követően. A foglalás vissazigazolását minden esetben írásban kérje a szálláshelytől.
Időben egyeztesse a foglalását, mert előfordulhat, hogy a tervezett utazás megkezdése előtt két-három héttel a szálláshely már nem tud a kívánt időpontra szabad szobát biztosítani. Előfordulhat, hogy a korábban nem foglalható időpontok is felszabadulnak a kupon tulajdonosok számára.

Amennyiben a hosszú felhasználhatósági idő ellenére kizárólag egy konkrét időtartamon belül kíván utazni akkor licitálás előtt kérjük e-mailben egyeztessen a szálláshellyel a szabad férőhelyekről.

Ha a vevő a felhasználhatósági időn belül nem veszi igénybe a kuponon szereplő szolgáltatásokat, akkor a kupont eladásra kínáló szolgáltató nem köteles a lejárati időt meghosszabbítani. Az ilyen esetekért a Gulliver Travel sem tartozik felelősséggel.

lap teteje

Ugyanarra a szálláshelyre szóló kuponokat összevonhatom?

A kuponokat nem lehet összevonni. Kevésbé forgalmas időszakokban a szálláshelyek plusz éjszakákat is fel szoktak kínálni a kedves vásárlóinknak. Érdeklődjön a szálláshelyen.

lap teteje

Mi történik, ha elvesztettem az üdülési kupont? Tudnak egy újat küldeni?

A kuponok elvesztésével kapcsolatos üzeneteket, kéréseket ügyfélszolgálatunk nem dolgozza fel. Úgy vigyázzon rá, mint ha készpénz lenne!

Az üdülési kupon olyan értéklevél, mely teljes értékű fizetőeszköznek minősül, melyet a szálláshely illetékes vezetője saját kezű, eredeti aláírásával hitelesített. A vevő általi elvesztése, megsemmisülése esetén a kupont eladásra kínáló szolgáltató valamint a Gulliver Travel sem tartozik annak pótlásával.
A Gulliver Liciteken megvásárolható kuponok nincsenek nevesítve, azokat bárki felhasználhatja. Így elvesztése esetén az üdülési kupon NEM pótolható!!!

Amennyiben a kupon lejáratáig, az üdülést senki nem venné igénybe a szálláshelyen, akkor a szálláshely jóindulatán múlik, hogy a vásárló igénybe veheti-e a már lejárt, a Liciten korábban megvásárolt, de elvesztett üdülési kuponban foglalt szolgáltatásokat

lap teteje

Mi a garancia rá, hogy a kupon valódi, beváltható?

Minden egyes üdülési kupon az adott szálláshely illetékes vezetőjének saját kezű, eredeti aláírásával hitelesített „Beválthatósági garanciával” rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy a szálláshelyek a kuponon feltüntetett szolgáltatásokért kezességet vállalnak, és a kupont teljes értékű fizetőeszközként fogják kezelni.

lap teteje

Elégedett a válasszal?    

A fizetéssel kapcsolatos kérdések

Mi történik ha megnyerem a Licitet?

Minden egyes licit zárásakor a nyertes vevő, ha saját kódjával belépett a rendszerbe a képernyőn és e-mailben egyaránt értesitést kap! Ezért is fontos, hogy a regisztráció során valós adatokat közöljön, amin el is tudjuk Önt érni!

lap teteje

Milyen fizetési módok állnak rendelkezésemre a licit vételárának kiegyenlítésére?

A licit leírásában - jobb oldalon - minden esetben feltüntetjük, hogy az adott programcsomagnál milyen fizetési lehetőségek közül választhat, melyek a következőek lehetnek:
-utalás Külföldi utalás esetén mindkét fél a saját országának banki költségeit viseli. Kérjük ne mulassza el feltüntetni a SWIFT és IBAN kódokat sem! Ennek hiányában a felmerülő többletköltségek minden esetben a vásárlót terhelik.
-bankártyás vagy PayPal fizetés
-Üdülési Csekk (fizetési módjáról részletesen lejjebb olvashat)
-Postai utánvét: a licit postaköltséggel növelt díját közvetlenül a postásnak (postahivatalban) kell fizetnie, amikor kézbesíti a hitelesítő kódot. A postai utánvét pontos díjáról ITT tájékozódhat. A Magyar Posta szolgáltatásaiért nem vállalunk felelősséget.
Az ON-LINE kuponok letöltése kérdéskörön belül meg tudja tekinteni, milyen módon tudja kinyomtatni az Ön által megvásárolt licit üdülési kuponját, amit a postán kapott hitelesítő kóddal kell érvényesíteni.

lap teteje

Kiválasztottam a fizetési módot, de módosítani szeretném.

Miután kiválasztotta a fizetési módot és mentette is, azt utólag már nem tudja módosítani, azt a rendszer nem kezeli. Pl. A nyertes hiába egyeztet a szállodával, hogy más módon kíván fizetni, ezt a rendszer nem érzékeli és a nyertest továbbra is adósként kezeli.
Amíg a programcsomag teljes vételára nincs kiegyenlítve, addig az üdülési kupont a Vevő nem tudja letölteni.
Ilyen esetben a vevő teljes felelősséggel tartozik és köteles megtéríteni a különleges adminisztrációs költségeket.

lap teteje

Egy licit zárása után mennyi idő múlva kapom meg a kupont?

Egy-egy licit zárása után legkésőbb öt napon belül kell kiválasztani a fizetési módot.
Ha a banki átutalást, online Hitelkártyás fizetést vagy az Online utalást választja, akkor ezt a fizetési mód kiválasztása után három banki munkanapon belül kell elindítani. A kupon vételárát egy összegben kérjük kiegyenlíteni, részletfizetésre nincs lehetőség. A pénz megérkezését követően az ON-LINE kuponok letöltése kérdéskörön belül meg tudja tekinteni milyen módon tudja kinyomtatni és érvényesíteni az Ön által megvásárolt licit üdülési kuponját.

Ha a postai utánvétet választja, akkor postázásra kerül az a hitelesítő kód, mellyel ki tudja nyomtatni és érvényesíteni tudja üdülési kuponját. Erről részletes információkat az ON-LINE kuponok letöltése kérdéskörön belül olvashat.

Kérésre az üdülési kupont elpostázzuk a Vevő által megadott címre, melynek adminisztrációs- és postaköltsége 5.000 Ft. (A kupon érvényesítéséhez a jobb felső sarokban fel kell tüntetnie a hitelesítő kódot)

Javasoljuk, hogy a tervezett utazást megelőzően legalább két-három héttel korábban vigye el az ajánlatot a liciten, és a licitálás előtt tájékozódjon a szobafoglalási lehetőségről.

lap teteje

A licitet Forintban is fizethetem vagy csak euróban?


A Gulliver Üdülési Licitek kínálata nemzetközi, ezért vannak az árak elsősorban euroban meghatározva.

Magyarországról
* belföldi szálláshelyek
programajánlatainak vételárát Forintban kell kiegyenlíteni.
* külföldi szálláshelyek malacpersellyel jelölt programajánlatainak vételárát Forintban kérjük kiegyenlíteni.
* külföldi szálláshelyek vételárának kiegyenlítésére 2 lehetőség van:
- ha Ön nem rendelkezik Euro alapú devizszámlával, akkor az utalást
Forintban indítsa el és bízza meg a bankot, hogy az összeget a napi
árfolyamon Euróra váltsa.
- ha Ön rendelkezik Euro alapú devizszámlával, akkor Eurós utalást kérünk az e-mailben megadott számlaszámra.

lap teteje

Hogyan kell Magyarországon kívülre átutalni a vételárat?

A nem magyarországon található, ill nem magyar cég által üzemeltetett külföldi szálláshelyek bankjai euro alapú számlát vezetnek.
Ha Önnek nincsen euros számlája, akkor is egyszerűen utalhat a
külföldi szálláshelynek. A hazai bankok kérésre elindítják az utalást oly módon, hogy az utalandó forint összeget az adott napi árfolyamon átváltják és euroban utalják azt.
A nemzetközi utalás átfutása kb egy hetet vesz igénybe, a pénz
beérkezését követően a szálláshely e-mailben értesíti Önöket, hogy az összeg megérkezett és letöltheti az üdülési kupont.

Külföldi utalás esetén mindkét fél a saját országának banki költségeit viseli. Kérjük ne mulassza el feltüntetni a SWIFT és IBAN kódokat sem! Ennek hiányában a felmerülő többletköltségek minden esetben a vásárlót terhelik.

* külföldi szálláshelyek malacpersellyel jelölt programajánlatainak vételárát Forintban kérjük kiegyenlíteni.
* külföldi szálláshelyek vételárának kiegyenlítésére 2 lehetőség van:
- ha Ön nem rendelkezik Euro alapú devizszámlával, akkor az utalást
Forintban indítsa el és bízza meg a bankot, hogy az összeget a napi
árfolyamon Euróra váltsa.
- ha Ön rendelkezik Euro alapú devizszámlával, akkor Eurós utalást kérünk az e-mailben megadott számlaszámra.

lap teteje

Megynyertem egy licitet, de még nem kaptam meg a fizetési információkról szóló e-mailt. Mit tegyek?

Miután kiválasztotta a fizetési módot, rendszerünk e-mailben elküldte Önnek a fizetéssel kapcsolatos információt. Ha a spamszűrője szigorúbbra van állítva, akkor előfordulhat, hogy a spam-ek közé érkezett.
A fizetéssel kapcsolatos információkat a GULLIVER oldalon is megtekintheti:

Kérjük jelentkezzen be belépési kódjaival a www.gulliver.hu weboldalra, majd a Profilom menüben (jobb oldalt fent) kattintson a „licitek melyeket megnyertem” opcióra.
Válassza ki a megvásárolt licit sorszámát és kattintson a sor végén található információs ikonra.
Itt olvashatja a licittel kapcsolatos információk alatt a levelet.

lap teteje

Véletlenül licitáltam az ajánlatra, és visszavonnám a tétet. Ez lehetséges?

A licitálás egy többlépcsős, szigorú regisztrációhoz kötött folyamat. Több biztonsági lépést kell megtenni ahhoz, hogy valaki licitálhasson. Amennyiben mégis Ön kínálná a legmagasabb tétet és bizonyos okok miatt elállna a vásárlási szándékától, akkor a licitálási szabályok 2. pontja szerint kell eljárni, melyek az alábbiak:

NEM LEHET VÉLETLENÜL LICITÁLNI !
Technikailag kizártuk annak lehetőségét, hogy valaki véletlenül, akaratán kívül emelhesse a tétet.
A saját nevében a saját kódjával csak Ön léphet be erre a mezőre.
Amennyiben már belépett és az oldalon nem kattint sehová, akkor a regisztrációja 3 perc múlva inaktívvá válik, tehát újra be kell lépni ahhoz, hogy tétet emelhessen.
A biztonság kedvéért jelszavát ne adja ki másnak és a belépést követően ne hagyja magára a számítógépét, ha más is hozzáférhet, mert ezért nem vállalunk felelősséget.
Amennyiben nem állna módjában személyesen igénybe vennie a megvásárolt kuponon szereplő szolgáltatásokat, tájékoztatjuk, hogy a kuponok nincsenek nevesítve, így azok átruházhatók (elajándékozhatók, eladhatók).
Amikor valaki a tétjével elvisz egy üdülést a liciten, határozott vásárlási szándékát fejezi ki.

A jogi állásfoglalás szerint egy liciten történő vásárlás a
legmagasabb tét "kimondásával" , illetve az Azonnali vásárlás lehetőségért választva zárul. A nyertes tétjével a kétoldalú szerződés létrejön, melyben a felek elállási lehetőséget nem kötnek ki. Tehát a vevő tartozik a vételárral, az eladó megbízója (esetünkben az adott szálláshely, ill. szolgáltatók) tartozik a megvásárolt szolgáltatás-csomaggal.
Az a vevő, aki mégis visszautasítaná a már megvásárolt kupon megfizetését és átvételét elismeri, hogy 10.000,- (+ Áfa ) kezelési költséget haladéktalanul megfizet cégünknek. Ez a fedezete annak, hogy a kupont újra meg tudjuk jeleníteni a liciten. Az így befizetett összeg nem veszik el, mert a kezelési költség beérkezését követően ezt engedményként jóváírjuk az illetőnek, melyet a következő megnyert liciten fel tud majd használni.

Amennyiben a befizetés elmaradása miatt a programcsomagot nem tudjuk újra elindítani és 30 naptári napon belül értékesíteni a liciten, úgy a viccből, ill. tévesen licitáló az üdülés teljes (piaci) árát köteles megtéríteni.

Az átruházhatóság és a hosszú felhasználhatósági határidők, járható megoldásokat kínálnak licitálóinknak, hogy ezt megelőzzék.

FIGYELEM! A felhasznált, de igénybe nem vett kedvezményeket nem áll módunkban ismételten jóváírni.
Vagyis ha a licitzárást követően a nyertes vevő eláll a vásárlási szándékától, akkor a liciten levont malacperselyes kedvezményét nem tudja másik licitnél felhasználni.

lap teteje

Elégedett a válasszal?    

Üdülési csekk felhasználásával kapcsolatos kérdések

A programcsomagokat üdülési csekkel is lehet fizetni?

Azoknál a liciteknél lehet üdülési csekkel fizetni, ahol az az ismert üdülési csekk embléma megjelenik és a licit leírásában az a választható fizetési módok között szerepel.
Ezeknél a tételeknél a licit zárásakor felugró ablakban rendelkezésre áll az üdülési csekkes fizetés választása is.

Választhat vegyes fizetési módot is, amennyiben nem rendelkezik a vételárnak megfelelő összegű üdülési csekkel, tetszés szerint kiegészítheti azt egy másik fizetési móddal.

Kérjük abban az esetben válassza az Üdülési Csekkel történő fizetést, amennyiben a licit megvásárlásának pillanatában rendelkezésére áll az Üdülési Csekk.

lap teteje

Mi a menete az Üdülési Csekkel történő fizetésnek?

A csekke(ke)t aláírva, ÉRTÉKLEVÉLKÉNT szíveskedjék elpostázni a licit zárást követő 3 munkanapon belül arra a címre, melyet a licit zárását követően e-mail-ben küldünk az Ön részére. A Magyar Posta szolgáltatásaiért nem vállalunk felelősséget.
Az üdülési csekk beérkezését követően a liciten megvásárolt kupont Ön tudja kinyomtatni és érvényesíteni. Erről részletesebben az - ON-LINE kuponok letöltése - külön kérdéskörön belül olvashat.

lap teteje

Az üdülési csekk nem az én nevemre szól, de én szeretném igénybe venni. Ez megoldható?

Az üdülési csekk névre szóló, tehát az a személy jogosult igénybe venni, akinek a nevére kiállították a csekket.
Az Üdülési Csekkek felhasználása során a Nemzeti Üdülési Szolgálat beváltási szabályait kell alkalmazni.

Az ettől eltérő megoldásokért a Gulliver Travel felelősséget nem vállal.

lap teteje

Én vagyok regisztrálva, de a Párom nevére van kiállítva az üdülési csekk. Ebben az esetben választhatom az üdülési csekkes fizetési módot?

Ha a Párja is igénybe veszi az üdülést, természetesen fizethetik a programcsomagot az Ő üdülési csekkjével is, függetlenül attól, hogy a licitet Ön nyeri meg.

lap teteje

A nevemre szóló üdülési csekkek összegét kipótolhatom a Párom nevére szólóval, ha az enyém nem fedezi a programcsomag teljes vételárát?

Természetesen összevonhatják az üdülési csekkeket, ha mindketten igénybe veszik az üdülést.

lap teteje

Elajándékozhatom a liciten vásárolt üdülési kupont, ha azt az üdülési csekkemmel fizettem?

Partner szállodáink saját hatáskörükben eldönthetik, hogy az Üdülési Csekkel történő fizetést követően szigorúan, névre szóló kupont küldenek-e a vevőnek, vagy nem nevesítettet.
A Nemzeti Üdülési Szolgálat beváltási szabályainak megfelelően az Üdülési Csekkel történő fizetéskor nevesített kupont kell kiállítani arra a névre, ami a csekken is szerepel.
Az ettől eltérő megoldásokért a Gulliver Office Kft felelősséget nem vállal.

lap teteje

Ha a kupont üdülési csekkel fizetem, milyen érvényességi határidőt kell figyelembe vennem?

Kérjük, hogy az Üdülési csekkekkel történő elszámolási adminisztráció miatt úgy vásároljon Gulliver Licit oldalon, hogy a vásárlás dátumán túl az Üdülési Csekk még legalább 30 naptári napig érvényes legyen. Köszönjük.

Az Üdülési Csekkel fizetett kuponok beválthatósági határidejénél mindig a rövidebb határidőt kell figyelembe venni. Tehát, ha az üdülési csekk lejárata korábbi, mint az azzal fizetett kuponé akkor a szolgáltatásokat az üdülési csekk érvényességéig veheti igénybe a vásárló. Amennyiben az üdülési csekkel fizetett kupon érvényessége rövidebb, mint a fizetési eszközként szolgáló üdülési csekké, akkor pedig a megvásárolt kupon lejátrati határidejét kell figyelembe venni.

Ilyen esetekben azonban -a Nemzeti Üdülési Szolgálat írásos állásfoglalása szerint - ki lehet állítani hosszabb lejárati idejű kupont is, mint az üdülési csekk lejárati dátuma. Lényeges azonban, hogy a programcsomag üdülési csekkel fizetett részéről kiállított számla dátuma az üdülési csekk érvényességi idején belül legyen.

lap teteje

Az üdülési csekkjeim értéke nem éri el a liciten kínált vételárat. Mi lesz a különbözettel?

Amennyiben a rendelkezésére álló üdülési csekkjeinek értéke nem éri el a licitáláson kínált vételárat, úgy azt is megadhatja, hogy a fennmaradó különbözetet milyen módon kívánja fizetni:

Mindegyik esetben az Üdülési Csekkeket el kell postáznia a programcsomag eladójának arra a címre amit a licit zárásakor írásban megadunk Önnek.

Ezt követően a különbözetet fizetheti:
-postai utánvéttel: Ebben az esetben az a hitelesítő kód kerül postázásra postai utánvéttel, mellyel ki tudja nyomtatni és érvényesíteni tudja üdülési kuponját. A Magyar Posta szolgáltatásaiért nem vállalunk felelősséget.
-banki utalással, ilyenkor a különbözetet utalni kell a megadott bankszámlára és az összeg, valamint az üdülési csekk beérkezte után tudja kinyomtatni és érvényesíteni üdülési kuponját.
-Paypal virtuális utalással, ilyenkor a különbözetet a Paypal rendszeren tudja utalni és az összeg, valamint az üdülési csekkek beérkeztével tudja kinyomtatni és érvényesíteni üdülési kuponját.

Az üdülési kuponok nyomtatásáról és érvényesítéséről a GYIK (Gyakran Ismételt Kérdések) belül külön kérdéskörben - ON-LINE kuponok letöltése - olvashat.

lap teteje

A felhasználható kedvezményemet és az üdülési csekkemet egyszerre szeretném felhasználni. Van erre lehetőségem?

Ha üdülési csekkel szeretné fizetni a programcsomag vételárát és a kedvezményét is szeretné felhasználni, akkor azokat a liciteket tudja választani, amelyeknél a malacpersely és az üdülési csekk embléma is szerepel. (A főoldalon a licitek jobb alsó sarkában látja)

Ha ilyen licitre kattint, akkor a leírásban a fizetési módoknál szerepel az üdülési csekkes fizetési lehetőség, ill. azonnali vásárlás esetén a kedvezményeit is felhasználhatja.

lap teteje

Elégedett a válasszal?    

SZÉP kártyás fizetéssel kapcsolatos kérdések

A programcsomagokat SZÉP kártyával is lehet fizetni?

Azoknál a liciteknél lehet OTP ill. MKB SZÉP kártyával fizetni, ahol a SZÉP kártya emblémája megjelenik és a licit leírásában a választható fizetési módok között is szerepel. Ezeknél a tételeknél a licit zárásakor felugró ablakban rendelkezésre áll a SZÉP kártyás fizetés választása is.
Választhat vegyes fizetési módot is. Amennyiben nem áll rendelkezésre a vételárnak megfelelő összeg a SZÉP kártyán, tetszés szerint kiegészítheti azt egy másik fizetési móddal. (banki átutalással vagy utánvéttel)

lap teteje

Külföldi programajánlatokat lehet SZÉP kártyával fizetni?

Nem. Széchenyi Pihenőkártyával csak azokat a magyarországi programajánlatokat lehet fizetni, ahol a SZÉP kártya emblémája megjelenik és a licit leírásában a választható fizetési módok között is szerepel.

lap teteje

Mi a menete az SZÉP kártyával történő fizetésnek?

A licit zárását követően megjelenik egy űrlap a nyertes vevőnek.
-Itt válassza ki a SZÉP kártyás fizetési módot, majd adja meg a SZÉP kártyával fizetendő összeget és kattintson a "Fizetés indítása" gombra.
-Rendszerünk átirányítja Önt az OTP vagy az MKB Bank oldalára, attól függően, hogy Ön milyen SZÉP kártyával rendelkezik.
-Sikeres tranzakciót követően a Bank visszairányítja Önt a www.gulliver.hu oldalra.

Ha a programcsomag teljes vételárát SZÉP kártyával fizeti, akkor a sikeres tranzakció után az üdülési kupont azonnal letöltheti a Profilom menüben.

Ha a programcsomagot részben fizeti SZÉP kártyával, akkor a sikeres tranzakciót követően válassza ki azt a fizetési módot, amellyel a fennmaradó összeget szeretné kiegyenlíteni, majd kattintson a FIZETÉSI MÓD MENTÉSE gombra.
Az üdülési kupont azt követően tudja letölteni a Gulliver oldalról, miután a fennmaradó összeg kiegyenlítése is megtörtént. 

lap teteje

Én vagyok regisztrálva, de a Páromnak van SZÉP kártyája. Ebben az esetben választhatom a SZÉP kártyás fizetési módot?

Ha a Párja is igénybe veszi az üdülést, természetesen fizethetik a programcsomagot az Ő kártyájával is, függetlenül attól, hogy a licitet Ön nyeri meg.

lap teteje

A SZÉP kártyámon lévő összeg nem fedezi a liciten kínált vételárat. Mi lesz a különbözettel?

Ebben az esetben a megjelenő űrlapon válassza ki a SZÉP kártyás fizetési módot, majd adja meg a SZÉP kártyával fizetendő összeget és kattintson a "Fizetés indítása" gombra.
-Rendszerünk átirányítja Önt az OTP vagy az MKB Bank oldalára, attól függően, hogy Ön milyen SZÉP kártyával rendelkezik.
-Sikeres tranzakciót követően a Bank visszairányítja Önt a www.gulliver.hu oldalra.
Ezt követően válassza ki azt a fizetési módot, amellyel a fennmaradó összeget szeretné kiegyenlíteni, majd kattintson a FIZETÉSI MÓD MENTÉSE gombra. Az üdülési kupont azt követően tudja letölteni a Gulliver oldalról, miután a fennmaradó összeg kiegyenlítése is megtörtént.

lap teteje

Ha a SZÉP kártyámon lévő összeg nem fedezi a programcsomag teljes vételárát, akkor kipótolhatom a Párom nevére szóló SZÉP kártyával?

Egy licit vételárát max. két névre szóló SZÉP kártyával tudja kiegyenlíteni. Ha mindketten igénybe veszik az üdülést, akkor természetesen fizethetik a vételár egy részét a Párja nevére kiállított SZÉP kártyával is.

lap teteje

Elégedett a válasszal?    

On-line kupon letöltése

Hogyan jutok hozzá a vásárlást követően az üdülési kuponomhoz, ha a fizetési módnál utalást választottam?

A vásárlást követően az Ön által megadott e-mail címre elküldjük az utaláshoz szükséges banki adatokat. Kérjük 3 banki munkanapon belül a megadott számlaszámra utalja át a licit vételárát. A pénz megérkezését követően lépjen be IDE, adja meg belépési nevét és jelszavát, majd a sikeres belépést követően a Profilom linkre (jobb oldalt fent) kattintva a „licitek melyeket megnyertem” menüben válassza ki a megvásárolt licit sorszámát és kattintson a sor végén található információs ikonra.
Itt tudja letölteni az adott szálláshely üdülési kuponját a „kupon letöltése „ linkre kattintva. Válassza ki az Önnek leginkább tetsző kupont, majd nyomtassa ki és csak ezután kattintson a -NYOMTATÁS UTÁN KATTINTSON IDE - gombra. Ezt követően felugrik a hitelesítő kód, melyet írjon rá a kinyomtatott kupon jobb felső sarkában található mezőbe, mellyel érvényesíti a kupont.

FIGYELEM!!! Egy vásárlást követően csak egy hitelesítő kódot küldünk, melyet csak egy alkalommal egyetlen kupon esetében tud felhasználni.

lap teteje

Hogyan jutok hozzá a vásárlást követően az üdülési kuponomhoz, ha a fizetési módnál postai utánvétet választottam?

A fizetési mód kiválasztását követően postai utánvéttel elküldésre kerül a hitelesítő kód, mellyel érvényesíteni tudja a kinyomtatott üdülési kuponját. Amint megérkezett a hitelesítő kód, lépjen be IDE, adja meg belépési nevét és jelszavát. A sikeres belépést követően a Profilom linkre (jobb oldalt fent) kattintva a „licitek melyeket megnyertem” menüben válassza ki a megvásárolt licit sorszámát és kattintson a sor végén található információs ikonra. Írja be a postán kapott hitelesítő kódot, majd kattintson az „Hitelesítő kód megadása” gombra.
Ezután a „kupon letöltése” linkre kattintva töltse le az adott szálláshely kuponját. Válassza ki az Önnek leginkább tetsző kupont, majd nyomtassa ki és csak ezután kattintson - NYOMTATÁS UTÁN KATTINTSON IDE- gombra. A hitelesítő kódot írja rá a kinyomtatott kupon jobb felső sarkában található mezőbe, mellyel érvényesíti a kupont.

FIGYELEM!!! Egy vásárlást követően csak egy hitelesítő kódot küldünk, melyet csak egy alkalommal egyetlen kupon esetében tud felhasználni.

lap teteje

Hogyan jutok hozzá a vásárlást követően az üdülési kuponomhoz, ha a fizetési módnál üdülési csekket választottam?

A vásárlást követően az Ön által megadott e-mail címre elküldjük az üdülési csekk postázásához szükséges adatokat. A megadott címre 3 munkanapon belül értéklevélként postázza el a fizetési mód kiválasztásakor megadott értékű üdülési csekket. A Magyar Posta szolgáltatásaiért nem vállalunk felelősséget.
Az üdülési csekk megérkezését követően lépjen be IDE , adja meg belépési nevét és jelszavát. A sikeres belépést követően a Profilom linkre (jobb oldalt fent) kattintva a „licitek melyeket megnyertem” menüben válassza ki a megvásárolt licit sorszámát és kattintson a sor végén található információs ikonra.

Itt tudja letölteni az adott szálláshely üdülési kuponját a „kupon letöltése „ linkre kattintva. Válassza ki az Önnek leginkább tetsző kupont, majd nyomtassa ki és csak ezután kattintson a -NYOMTATÁS UTÁN KATTINTSON IDE- gombra. Ezt követően felugrik a hitelesítő kód, melyet írjon rá a kinyomtatott kupon jobb felső sarkában található mezőbe, mellyel érvényesíti a kupont.

FIGYELEM!!! Egy vásárlást követően csak egy hitelesítő kódot küldünk, melyet csak egy alkalommal egyetlen kupon esetében tud felhasználni.

lap teteje

Hogyan jutok hozzá a vásárlást követően az üdülési kuponomhoz, ha a fizetési módnál üdülési csekket + utalást választottam?

A vásárlást követően az Ön által megadott e-mail címre elküldjük az üdülési csekk postázásához valamint a különbözet átutalásához szükséges adatokat . A megadott címre 3 munkanapon belül értéklevélként postázza el a fizetési mód kiválasztásakor megadott értékű üdülési csekket. A fennmaradó vételárat pedig 3 banki munkanapon belül utalja át a megadott számlaszámra. Az üdülési csekk, valamint a banki utalás megérkezését követően lépjen be IDE , adja meg belépési nevét és jelszavát. A sikeres belépést követően a Profilom linkre (jobb oldalt fent) kattintva a „licitek melyeket megnyertem” menüben válassza ki a megvásárolt licit sorszámát és kattintson a sor végén található információs ikonra.

Itt tudja letölteni az adott szálláshely üdülési kuponját a „kupon letöltése „ linkre kattintva. Válassza ki az Önnek leginkább tetsző kupont, majd nyomtassa ki és csak ezután kattintson a -NYOMTATÁS UTÁN KATTINTSON IDE- gombra. Ezt követően felugrik a hitelesítő kód, melyet írjon rá a kinyomtatott kupon jobb felső sarkában található mezőbe, mellyel érvényesíti a kupont.

FIGYELEM!!! Egy vásárlást követően csak egy hitelesítő kódot küldünk, melyet csak egy alkalommal egyetlen kupon esetében tud felhasználni.
A Magyar Posta szolgáltatásaiért nem vállalunk felelősséget.

lap teteje

Hogyan jutok hozzá a vásárlást követően az üdülési kuponomhoz, ha a fizetési módnál üdülési csekket + postai utánvétet választottam?

A vásárlást követően az Ön által megadott e-mail címre elküldjük az üdülési csekk postázásához szükséges adatokat. Postázza el 3 munkanapon belül az üdülési csekket a megadott címre. Az üdülési csekk megérkezését követően postai utánvéttel elküldésre kerül a hitelesítő kód, mellyel érvényesíteni tudja a kinyomtatott üdülési kuponját.

Amint megérkezett a hitelesítő kód, lépjen be IDE, adja meg belépési nevét és jelszavát. A sikeres belépést követően a Profilom (jobb oldalt fent) menün belül kattintson a „licitek melyeket megnyertem” linkre. Válassza ki a megvásárolt licit sorszámát és kattintson a sor végén található információs ikonra. Írja be a postán kapott hitelesítő kódot, majd kattintson az „Hitelesítő kód megadása” gombra. Ezután a „kupon letöltése” linkre kattintva töltse le az adott szálláshely kuponját. Válassza ki az Önnek leginkább tetsző kupont, majd nyomtassa ki és csak ezután kattintson a -NYOMTATÁS UTÁN KATTINTSON IDE- gombra. A hitelesítő kódot írja rá a kinyomtatott kupon jobb felső sarkában található mezőbe,
mellyel érvényesíti a kupont.

FIGYELEM!!! Egy vásárlást követően csak egy hitelesítő kódot küldünk, melyet csak egy alkalommal egyetlen kupon esetében tud felhasználni.
A Magyar Posta szolgáltatásaiért nem vállalunk felelősséget.

lap teteje

Hogyan jutok hozzá a vásárlást követően az üdülési kuponomhoz, ha nincsen nyomtatóm?

Lehetőség van arra is, hogy az üdülési kupont külön kérésre elpostázzuk a Vevő által megadott címre, melynek adminisztrációs- és postaköltsége 5.000 Ft. (A kupon érvényesítéséhez a jobb felső sarokban fel kell tüntetnie a hitelesítő kódot)

Ha a Vevőnek nincsen nyomtatója, akkor elsősorban azt javasoljuk, hogy mentse le a számítógépre/pendrive-ra a letöltött üdülési kupont, így azt ki tudja nyomtatni másik nyomtatón is.

vagy

Olyan számítógépen jelentkezzen be saját kódjaival a www.gulliver.hu weboldalra, ami nyomtatóval is rendelkezik, így könnyen ki tudja nyomtatni az üdülési kupont.

lap teteje

Elégedett a válasszal?    

Meghívóval, kedvezménnyel kapcsolatos kérdések

Hogyan tudok az ismerőseimnek meghívót küldeni, hogy azzal kedvezményt kapjak?

Bejelentkezést követően ide kattintva tudja elküldeni ismerőseinek, barátainak a meghívót.

Figyelem!
Ha bejelentkezés előtt küldi el meghívóját, akkor nem tudjuk Önt azonosítani, így kedvezményét sem tudjuk jóváírni.

lap teteje

Elküldtem a meghívót. Mikor kapom meg a kedvezményt?

Ha az új meghívottja bármikor, bármilyen üdülést vásárol itt a Gulliveren és fizeti is, akkor azonnal jóváírjuk Önnek a vételár 2%-át, mint vásárlási engedményt.

Amennyiben az Ön által meghívott ismerőse még nem nem vásárolt a GULLIVER oldalon, vagyis a meghívás szabályának módosításáig nem kapta meg utánunk a 40 Euro engedményt, mind átkerültek az új rendszerbe.
Így amikor ők ezután bármikor, bármilyen üdülést vásárolnak itt a Gulliveren és fizetik is, akkor azonnal jóváírjuk Önnek a vételár 2%-át, mint vásárlási engedményt.
Azokra a meghívásaira, amelyeknél már korábban jóváírtuk a 40 Euro kedvezményt, nem lehet igénybe venni.

Engedményeit összegyűjtve a piaci ár töredékéért is hozzájuthat a malacpersellyel jelzett üdülésekhez azonnali vásárlás esetén. Naponta 30-40 olyan, malacperselyes licit van a választékban, ahol felhasználhatja az összegyűjtött engedményeket.

lap teteje

Milyen nyelven tudok meghívót küldeni?

A liciteket magyar, német és angol nyelven tekinthetik meg az Olvasóink, ezért a meghívót is magyar, angol, ill. német nyelven tudja elküldeni.

lap teteje

Melyik liciteknél használhatom fel a kedvezményemet?

Korábban gyűjtött vagy kapott vásárlási engedményeit, a rózsaszín malacpersellyel jelzett licitek azonnali áron történő vásárlásánál tudja felhasználni.

Ha egy malacperselyes licitet azonnali áron megvásárol, akkor a licit vételárának végösszegéből az engedmény levonásra kerül, így az üdülést az engedménnyel csökkentett összegért megvásárolhatja.
Az engedménnyel csökkentett kedvezményes vételárat minden esetben feltüntetjük a licit leírásában, az Azonnal megveszem gomb alatt.

Engedményei nyilvántartását a -Profilom- menüpontban láthatja a bejelentkezést követően.

FONTOS! Mielőtt egy ajánlatnál az -azonnal megveszem- opciót választja, győződjön meg róla, hogy az adott programcsomag malacperselyes-e, azaz fel tudja használni a kedvezményeit, mert utólagos reklamációt nem fogadunk el.
Az engedmény készpénzre nem váltható.

lap teteje

A kedvezményemet csak azonnali áron történő vásárlásnál használhatom fel?

Vásárlási engedményeit, a rózsaszín malacpersellyel jelzett licitek azonnali áron történő vásárlásakor tudja felhasználni.

lap teteje

A felhasználható kedvezményemet meddig lehet igénybe venni?

Az engedmények felhasználásának nincsen időbeli korlátozása.

lap teteje

Elégedett a válasszal?